"Teremtett borvidék"

Történet

Az egyik első írásos emlékünk, a Szent Márton hegyén fekvő monostor (ma Pannonhalmi Főapátság) alapítólevele már egyértelműen utal a vidék borkészítési hagyományára, hiszen a tized alá eső termények között az elsőként említi a szőlőt. Egy apátsági összeírás alapján 1093-ban a szőlőművesek a vidék lakosságának 17 százalékát tették ki. Egy 1198-ban kelt esztergomi vámszabályzat ugyancsak említi a sokorói borokat, tehát a tájegység már abban az időben is komoly borkereskedelemmel bírt.

A XIV századtól a XVIII. századig Európa legnagyobb bortermelője Magyarország volt. Egy 1600-as évek elejéről származó összeírás szerint az apátság kilenced, illetve tized utáni jövedelme 2100 akó bor volt – azaz a vidéken több mint 10 ezer akó bor termett, s voltak falvak, ahol egy-egy családra 100-120 akó termés jutott.

Rendelkezünk egy 1712-ből származó, a Szent Márton hegyéhez tartozó szőlőbirtokok gazdáinak kiadott rendtartással is – így például büntetés járt annak, aki az uraság és a hegymester engedélye nélkül, korábban leszedte szőlőjét. A borvidéken tehát nagyon szabályozott termesztés folyt.

Egy a Pannonhalmi-dombságra kiterjedő 1874-es felmérés adatai szerint 4694 kh szőlőt műveltek - a leírás szerint a legtöbbet (1340 kh) Ménfőn. Felpécen 1269, Nagy-Baráton 1094 kh-at jegyeztek.

A filoxériavész (1875) a borvidéken 1500 kh. területet pusztított el, az összterület 30 százalékát, ami országos összehasonlításban nagyon jó arány. Ennek köszönhető, hogy a direkttermő fajták – az Othello kivételével – elterjedése nagyon csekély mértékű lett. A borvidéken élőknek alapvetően nem tetszettek ezek az új fajták, ezért nagy erőfeszítéseket tettek a filoxéria, majd az 1880-as években megjelent gombabetegség, a peronoszpóra legyőzésére. Folyamatos volt a tőkepótlás, de már alkalmazták a szénkénegezést, valamint a bordói levet is annak érdekében, hogy a régi fajtákat megőrizzék, a megszokott minőséget a piacon biztosítani tudják. Ennek ellenére a termőterület 1914-re 1000 kh-ra esett vissza.

A II. világháború után elöregedtek a birtokok, majd a z 1959-ben végrehajtott tsz-esítés után a termőterületeket táblásították. Az akkori állami rendelet 14 borvidéket említ – köztük a pannonhalmit. A nagyüzemi telepítések 1963-ban, Pannonhalmán indultak meg. Elterjedt a Lenz-Moser-féle magasművelés. A nyolcvanas évek végén a borvidéken 958 hektáron folyt nagyüzemi és további 3-400 hektáron háztáji szőlőtermesztés.

A rendszerváltás után alkotott, 1990-es FM-rendelet önálló borvidékké tette a tájegységet, amelyhez Écs, Felpéc, Győr-Ménfőcsanak, Győrság, Győrszemere, Győrújbarát, Kajárpéc, Nyalka, Nyúl, Pannonhalma, Pázmándfalu, Ravazd és Tényő települések I. és II. osztályú határrészeit sorolták. 1993 végéig a borvidék szőlő kataszteri felmérése is befejeződött. Abban az esztendőben 1080 hektár szőlőültetvény volt a borvidéken, ami 1998-ra 750 hektárra csökkent. 1997 októberében a hegyközségek nyilvántartása szerint 630 hektárnyi terület volt az ellenőrzésük alatt.

A borvidéken akkor összesen 7 hegyközség működött – melyeknek Győrszemerén, Győrújbaráton, Nyúlon, Pannonhalmán, Pázmándfalun, Tényőn és Kajárpécen voltak a központjaik. Ez a felosztás egészen 2008-ig állt fenn.
 

XIII. Győr-Moson-Sopron Megyei Borverseny 2014. június 26-án (csütörtökön), Győrújbaráton

Pannonhalmi Borvidék Hegyközsége Borvidéki Borversenyt rendezett 2014. május 16-án (hétfőn), Győrújbaráton.
A borverseny eredményei letölthető

ITT.

Megvásárolható a Teremtett Borvidék c. könyv



KÖNYVVÁSÁRLÁS